Február 27-én, szikrázó napsütésben iskolánk 5. évfolyamos tanulói a Szokolyai Sportközpontban jártak, ahol az ÉLD+ program keretén belül síelhettek a tanpályán. Kovács Ákos 5. a osztályos tanuló az alábbiak szerint emlékszik az élményteli délelőttre.
„Amikor beléptünk az indulóállomásra az oktatók kedvesen és szívesen fogadtak minket. Első feladatunk a felszerelés kiválasztása volt. Sok időbe telt, míg mindenkinek meglett a síléc, sisak, bakancs. Ezután felsétáltunk egy műfüves úton a pályára. De az nem havas volt, hanem műanyag négyzetekkel borított, kis szálak álltak ki belőle.
Bemelegítéssel kezdődött az oktatás, azután egy feladattal szétválogatták a csapatot. Aki meg tudott állni egy vonal előtt hóekében, az ment a felvonóra, aki nem, az folytatta. A felvonón először a pálya feléig mentünk, onnan csúsztunk lefelé. Kis szünet után a profiknak már a tetejére is lehetett menni. Sőt, aki tényleg tudott síelni, az egyedül is felmehetett.
A végén levettük a sífelszerelést, visszasétáltunk az indulóállomásra. Összepakoltuk a táskáinkat és indultunk haza. Szerintem nagyon jó élmény volt.”
Fuchs Róbert


